Ez aztán Hayastan!

Örményországról tudni kell, hogy Magyarországhoz hasonlóan az ország megnevezésére nem a nemzetközileg elterjedt elnevezést használják. Az Országot Hayastan, a lakóit pedig hay vagy hayer névvel illetik. Ez utóbbit gyorsan megtanultam, mivel lépten-nyomon nekem szegezték a Hayer es? (Örmény vagy?) kérdést. Ahogy megtanultam örményül nemleges választ adni rá, és felfedtem előttük magyarságom egyre nehezebben hittek nekem, és volt olyan is, aki elkezdett győzködni, hogy én már pedig örmény vagyok.  

A fent említett elnevezések, és az Armenia etimológiája is valószínűleg az örmény eredetmítosz szereplőire vezethetők vissza. Persze egyesek szerint ez az összefüggés eléggé vitatható, és a hettita eredetű Hayasa eredet a logikusabb, de itt nem is szeretnék belemenni örmény őstörténeti filozofálásba, viszont az eredetmítosz alapját azért érdemesnek tartom összefoglalni.

A legenda szerint, melyet Movses Khorenatsi ötödik századi histórikus tollából ismerünk Hayk a bibliai Noé ükunokája volt, aki Bel király uralma elől települt át Babilonból az Ararát környékére i.e. 2492-ben. Itt később legyőzte az ellene vonuló babiloni sereget, és egy jól irányzott lövéssel magát Bel királyt is, mellyel biztosította népének fennmaradását, és így válhatott Hayk az örmény nép ősapjává vagyis Hayk Nahapetté. A Hayk és az Armen a mai napig a leggyakoribb férfinevek közé tartoznak Örményországban. 

Azt már sokkal nehezebbnek találtam kibogozni az angol nyelvű wikipédia szövevényes intertextualitásából, hogy az Armenia exoníma hogyan alakulhatott ki. A fent említett legenda szerint Hayk fiát Aramaniaknak hívták, de más helyeken Armenak vagy Aram név alatt említik Hayk örököseit, és ez ragadhatott meg a környező népek nyelvében (sajnos elég homályos előttem, hogy ez a sok név egyazon személyre utal-e). Azt hiszem, eredet-meghatározás terén láttunk már hasonlóan bonyolult kérdést. Aki nem hiszi, járjon utána…

Hayk szobra Jerevánban

Engem az eredetmítoszok helyett sokkal inkább érdekelt Örményországban, hogy amennyire e rövid idő alatt lehetséges beilleszkedjek a helyiek közé. Sokan mondták, és a visszajelzések is azt mutatták, hogy a fizimiskám nem sokban tér el a helyi átlagtól. Ezt abból is tudtam, hogy a helyiek szemrebbenés nélkül leszólítottak az utcán örményül. Egy örmény ismerősöm a kérdésemre, hogy szerinte hasonlítok-e az örmény emberekre meglepetésemre heves tagadással reagált, majd rávágta: "Nem elég nagy az orrod!" A stílusomon viszont még szerintem is volt mit csiszolni.

Az örmény férfiak roppant elegáns fazonok. Többnyire fekete cuccokat viselnek, és mint valami frissen borotvált maffiózópalánták, napszemüvegben flangálnak a téli napsütésben. Ahogy Kis Grófo mondaná: "Olaszosan, dzsigolósan..." Gyorsan megfigyeltem, hogy a meleg ruházat nem divat a férfiak körében. Legtöbbjük kigombolt bőrkabátban sapka-sál nélkül jöttek-mentek, igényesen fésült, frissen nyírt hajjal.  A tél idén különösen enyhe volt Jerevánban, így hamarosan én is elhagytam a sapka-, majd a sál viselését is. Be kell vallanom, a 8-10-12 fokban azért kissé dideregve, nem túl nagy élvezettel mondtam le kedvenc téli ruhadarabjaimról. Ezt a döntésemet a szervezetem hamarosan egy kiadós megfázással díjazta, ami folytán rájöttem, hogy az immunrendszerem nem egy ligában játszik a helyiekével. 4-5 nap teázás és pihengetés után így azt a kompromisszumot kötöttem magammal, hogy a sálam megfelelően megkötve még kifejezetten elegáns lehet, és a sapkát is magammal viszem a táskámban az esti órákra.  

Továbbá arra is rájöttem, hogy ideje felkeresnem egy borbélyt, aki a helyi divat szerint megigazítja az otthoni normáimnak amúgy még teljesen megfelelő frizurámat. Meg is kértem Vrezh-t hogy ajánljon egy fodrászt, aki jól dolgozik és nem túl drága. Pár nap múlva már együtt ballagtunk a Komitas sugárúton a kis fodrászüzlet felé. Közben Vrezh arról mesélt, hogy mivel egy kormányhivatalban dolgozik különösen ügyelnie kell a megjelenésére, így 2-3 hetente ellátogat a fodrászához, aki fiatal (35-40 körüli) kora ellenére nagyon jónak számít. Az idősebb borbélyokat persze még inkább megbecsülik, de ezek egyre ritkábbak is.

Köszönöm a fodrásznak! 

A szalon nem igazán különbözött a felénk is megszokott kis fodrászatoktól. A hátsó falnál 4-5 embernek helyet adó bőrbevonatú kanapé húzódott. A mester még befejezett egy-két kuncsaftot, de kb. 20 perc utcán dohányzás és beszélgetés után már sorba is kerültem. Egy előre kiválasztott kép megmutatásával gyűrtem le a nyelvi akadályokat. A kívánt fazon elmagyarázását itthon is mindig nagyon nehézkesnek, sőt sokszor egyenesen kínosnak tartottam. Nem is értem mért nem jutott eszembe eddig a képes megoldás. A fodrász pár másodperc után egy határozott bólintással tudatta velem, hogy még jobb is lesz, mint a képen, és gyorsan bele is kezdett a munkába, miközben Vrezhtől felőlem és ki tudja még milyen témákról érdeklődött. Laikus megítélésem szerint elég up-to-date gépekkel rendelkezett, amik könnyedén túrták le az otthoni gépeket kellőképpen megviselő szöghajamat. Majd iszonyat kifinomult technikával, villámgyors tempóban kezdte csattogtatni az ollót a hajamba szántó fésű fölött. Aggódni nem volt okom a hajam miatt, ezért csak ámultam a technikáján, és próbáltam találgatni vajon miről megy közben a diskurzus. Néha azt hittem értem, hogy a foci vagy az oroszok a beszéd tárgya, de valójában fogalmam sem volt. Persze amikor nevettek, én is nevettem, ha komor hanglejtést vettek, csóváltam a fejem. Megszoktam már, hogy esélyem sincs, így inkább csak próbáltam ráérezni a dolgokra. Ripsz-ropsz kész is lett a frizurám, és elégedetten keltem fel a székből és nyújtottam át az 1000 dramot (kb. 500 ft.) Ilyen olcsón, és ilyen kiváló eredménnyel még soha nem nyírt meg senki így nem csoda, hogy az első dolog, ami eszembe jutott ez a mondat volt: 

Ez aztán haj aztán!... Ez aztán Hayastan!